Filozófia (Brooke)

 – Van rá esély, hogy még ma feltápászkodsz? – húzta le a fejemről a takarót Julie, az én drága szobatársam.

 – A lehető legminimálisabb – morogtam, a hirtelen fénytől hunyorogva igyekeztem visszaszerezni az irányítást az ágyneműm felett. – Egyáltalán, miért kéne felkelnem?

 – Talán, hogy készülj a filozófia zh-ra? – jött a gúnyos válasz. – Tudod jól, hogy ha elhasalsz, kivágnak az egyetemről!

Morogva adtam fel a küzdelmet a takarómért és lassan kikászálódtam az ágyból. Úgyis mennem kellett pisilni. A mosdóból visszatérve Julie-t az asztalánál találtam, a filozófia jegyzeteket bújta. Tudtam, hogy ilyenkor már felesleges megpróbálnom beszélni vele, mert teljesen átment alfába, az se tűnne fel neki, ha pucér seggel rohangálnék körülötte, vagy éppen az ő ágyán keverednék orgiába. Nem mintha ez a veszély fenyegetett volna, de azért néha jó a tudat, hogy a szobatársad képes teljesen figyelmen kívül hagyni a környezetét.

Kelletlenül előkapartam a jegyzeteket, amiket korábban Julie-ról másoltam. Minek törtem volna magam, ha úgyis megszerezhettem az anyagot, hogy nagyjából végig aludtam az órákat.

Nemtörődömségem ellenére az azért feltűnt, hogy a filozófia professzor, Paul Huston egészen szemrevaló hím. Jimnek nyilván a közelébe se ért, de miért is versenyezne egy negyvenes professzor, a huszonéves, kigyúrt sportolóval. Egy szó mint száz, Huston kicsit megmozgatta a fantáziámat.

Alig fél órát bírtam. Meguntam még a tanulás imitálását is, így eldöntöttem, hogy inkább szerzek valami ebédet.

 – Elmegyek kajáért – szóltam Julie-hoz. – Te kérsz valamit?

Néma csend.

 – JULIE! – kiáltottam el magam.

 – Tessék? – rezzent össze.

 – Szerzek kaját, kérsz valamit?

 – Maradj a seggeden! – mutatott szigorúan a székemre. – Ha éhes vagy, rendelünk, de most nincs arra idő, hogy kaját keresve csatangolj.

 – Kajára mindig van idő – vontam meg a vállam, majd gyorsan felhúztam a cipőt, és elhagytam a szobát.

Gyönyörű, napsütéses időnk volt, még csak véletlen sem olyan, amikor az ember szívesen marad otthon, hogy – jobb híján – tanuljon. Julie-nak viszont igaza volt. Szükségem volt arra, hogy meglegyen ez a zh. És ekkor a parkban önfeledten heverésző, egymás szájában elvesző iskolatársaim közt sétálva, megszületett a nagy ötlet.

Gyors léptekkel indultam meg az épület felé, amely Mr. Huston irodáját rejtette. Az indulás előtt magamra kapott inget – amit Jim felejtett nálam – kigomboltam és megkötöttem a mellem alatt, így kiemelve az adottságaimat.  

Nem voltam korábban Huston irodájában, de tudtam, hogy a 65B az övé, nem volt nehéz megtalálni. Kopogtam.

 – Gyere – szólt ki egy kellemetlen, női hang.

Kinyitottam az ajtót és beléptem. Egy aprócska szobában találtam magam, ahova mindössze egy zsebkendőnyi asztalt, és egy tisztességtelenül hosszú lábú, szőke, apácákat megszégyenítően zárt ruhát viselő titkárnőt sikerült bezsúfolni.

 – Mit tehetek önért, Ms…? – kérdezte unottan.

 – Leginkább semmit – vettem elő a kizárólag nőknek szánt, rendkívül „bájos” modorom. – Mr. Huston bent van?

 – Ki keresi?

 – Brooke Parker.

A szőkeségnek láthatóan hatalmas erőfeszítésébe telt, de végül hajlandó volt felemelni a telefont.

 – Mr. Huston? – szólt a kagylóba. – Egy bizonyos Brooke Parker keresi.

Pár pillanattal később visszaejtette a telefont a helyére, hátradőlt a székében, és nagy kegyesen kimondta a szót, amit vártam:

 – Bemehet.

Szó nélkül léptem az ajtóhoz.

Huston irodája hatalmas volt, minden tekintetben. Hatalmas méret, hatalmas ablakok, és egy valószínűsíthetőleg hatalmas ego a hatalmas asztal mögött ülve.

 – Mr. Huston – bólintottam felé, miközben becsuktam magam mögött az ajtót.

 – Ms. Parker, foglaljon helyet – mutatott egy székre az asztalnál.

Szó sem lehetett róla, hogy leüljek. Rátámaszkodtam az asztalára, hogy megfelelő belátása legyen a lányokra.

 – Van egy kis problémám, uram – kezdtem negédes hangon. – Nem igazán tudtam figyelni az órákon. Reméltem, hogy kaphatok esetleg egy kis korrepetálást.

 – A korrepetálásokat nem a professzorok végzik, Ms. Parker – felelt unott hangon, egy papírt olvasgatva. – Legközelebb talán fordítson több figyelmet a tananyagra és kevesebbet a sminkelésre.

Gyors léptekkel megkerültem az asztalt és próbáltam magamra vonni Huston figyelmét.

 – Kérem, professzor – búgtam lágyan. – Hisz’ ön az oka, hogy nem tudtam figyelni.

Végre felkeltettem a figyelmét. Felnézett a papírról, és egyenesen a melleimmel találta magát szemben.

 – Fogja vissza magát, kisasszony – morogta, de közben önkéntelenül is elfordult a székével, hogy szembe kerüljön velem a teste.

A legcsábosabb mosolyom veszem elő a kedvéért.

 – Biztos benne, hogy ezt akarja? – kérdezem suttogva és olyan közel hajolok hozzá, hogy már szinte csak milliméterek választják el egymástól az ajkainkat. A szemébe néztem, láttam, hogy nem tudja, mi történik, mit tegyen. Megcsókoltam. Olyan finoman, mintha egy bamba, szerelmes bakfis lennék. Teljesen lefagyott pár másodpercre, majd két kézzel megragadott és kicsit eltolt magától.

 – Ms. Parker – kezdte rekedten. – Én a tanára vagyok.

Vetettem egy pillantást az öle felé, hogy megbizonyosodjak róla, nem kell feladjam.

 – Én úgy látom – simítottam végig a combján –, hogy annyira nem zavarja, ez az apró kis probléma.

Feljebb csúsztattam a kezem, egyenesen az ekkor már meredező férfiasságára.

 – Kisasszony! – próbált ellenállni, nem túl sok sikerrel.

Csak rámosolyogtam és elkezdtem kigombolni a nadrágját. Letérdeltem elé, kiszabadítottam a nadrág fogságából. Gyorsan végigfuttattam a nyelvem a meredező hímtagon. Éreztem, hogy egész testében megremeg. Nem kínoztam sokáig. A számba vettem, és kellemes ütemben kezdtem munkálkodni rajta. Hallottam, ahogy egyre gyorsabban kapkodja a levegőt, majd megéreztem a kezét a fejemen, amivel erősen tartott, miközben a mennyekben érezte magát.

Mosolyogva töröltem meg a számat. Huston még mindig levegőért kapkodott, és persze hitetlenkedve bámult rám.

 – Ms. Parker – próbált kinyögni valamit, de a szajára tettem az ujjam, hogy elhallgattassam.

 – Semmi gond – suttogtam. – Majd legközelebb ön okoz örömet. Mondjuk ma este?

Egy szót se szólt. Végül a papírra, amit oly’ elmélyülten olvasott korábban, felírtam a számom és egy üzenetet:

Küldd el a címet

            XOXO

A visszatükröződő ablakban ellenőriztem a kinézetem, majd otthagytam a még mindig lefagyott Hustont.

 – Sikerült mindent megbeszélni? – kérdezte gúnyosan a szőkeség. Valószínűleg hallotta Hustont, miközben munkálkodtam rajta.

 – Hát persze – mosolyogtam rá. – A professzor igazán segítőkész volt.

Otthagytam, főjön csak a méregtől. Biztos szeretne Huston alá feküdni, csak még nem jött rá, hogy ahhoz kicsit többet kéne mutasson magából.

Visszaindultam a kollégiumba, elhatározva, hogy belelapozok a jegyzeteimbe, biztos, ami biztos. Alig pár méterre voltam a főbejárattól, vágyakozva néztem a sok zöldet, amikor csippant a telefonom. SMS.

Kíváncsian nyitottam meg, nem is emlékeztem rá, hogy mikor kaptam utoljára így üzenetet. Egy cím volt benne és egy időpont. Rámosolyogtam a telefonomra, hátat fordítottam a kollégiumnak, és megindultam egy csoport felé, akik láthatóan jól szórakoztak. Nekem is erre volt szükségem. Attól már úgyse tartottam, hogy nem sikerül a zh-m.